+36 20 254 5438 info@bestar.hu

Tradicionális és különleges ízek

ÉLVEZET ENNI!
TERMÉKKATALÓGUST KÉREK

Bemutatkozás

A Bestar Hungary Kft. teljes egészében magántulajdonú cég.
A vállalat 2001-ben alakult, mint Bt. majd 2006-ban, mint Kft-ként folytatta működését azzal a céllal, hogy Magyarországon olyan modern céggé fejlődjön, mely kompakt szolgáltatást nyújt azon cégeknek, melyek a magyar kiskereskedelemben szándékoznak termékeikkel megjelenni, de nem rendelkeznek kapcsolati rendszerrel, illetve nincs megfelelő kereskedelmi csapatuk, logisztikájuk.

Elsősorban kis- és középvállalkozások részére nyújtunk segítséget a hatékony kereskedelem megszervezése területén. Egyre több ügyfelünk szembesül azzal a ténnyel, hogy ma már a “jó bornak” is kell cégér. A mai piaci versenyben csak a leghatékonyabb eszközöket alkalmazó, egységes és színvonalas arculattal, erős képviselettel rendelkező cég maradhat az élvonalban.

Ha átgondolt, igényes és egységes összhang van a gyártó és a kereskedő között, akkor az a termékre, a szolgáltatásra is rávetül, hozzájárulva a piaci ismertség majd a disztribúció, azaz a forgalom növeléséhez.

A Bestar Hungary Kft. olyan szakemberekkel dolgozik együtt, akik nemcsak jól képzettek és profik szakterületeiken, de együttesen, projektekben gondolkodva képesek egyedit és nagyot alkotni.

Célunk, hogy valóban hasznos ötleteket valósítsunk meg! Így az eredmény kézzelfogható, ügyfelünk maradéktalanul elégedett. Számunkra nincs kicsi vagy nagy munka. Feladat van! Egy vállalkozásnak segítségre van szüksége. Önnek is segítünk, ha úgy érzi, valami hiányzik a sikerhez. Lehet, hogy csak egy jó ötletre van szükség.

Miért érdemes a Bestar Hungary Kft.-től vásárolni?

Csakis kiváló minőségű termékeket forgalmazunk, amelyek nyomon követése az egységnél történő átadás-átvételig lekövethető, garantáltan a hűtési lánc megszakadása nélkül. Termékeink versenyképesek és jól értékesíthetőek, valamint ismertek is a fogyasztók körében, ezenfelül az ételérzékeny vevőknek is biztosítunk választási lehetőségeket. Lehetőségeink szerint rugalmasan kezeljük az esetlegesen felmerülő gondokat is, kiszállításunk stabil és megbízható alapokon nyugszik.

Kiemelkedő választék

Több neves csokoládémárka jégkrémváltozata elérhető nálunk

Jégkrém mindenkinek!

Mindenmentes jégkrémeket is forgalmazunk ételérzékenyeknek

Kiskereskedelmi forgalomban egyedül nálunk az országban!

Minimelts jégkrémgolyók

Mindenkit kiszolgálunk

Ki tudunk szolgálni kiskereskedelmi- és gasztroegységeket is

Országos kiszállítás, szuper árak

Jégkrémszezonban egy héten akár két alkalommal is tudunk szállítani! Heti túrarend szerinti szállítás, amely stabilitást nyújt, ezenfelül áraink rendkívül versenyképesek.

Más hűtött termékek

Nemcsak jégkrémet, hanem gyorsfagyasztott pizzát, melegszendvicset és pékárut is forgalmazunk

Termékeink

Egyszerűen!

Jelentkezzen nálunk rendelési igényével akár telefonon, akár e-mailben! Ezt követően ügyfélszolgálatunk rögzíti a rendelést, az adott túranapon pedig kiszállításra kerülnek a rendelt termékek.

1 + 12 =

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Aktuális információkért, termékhírekért

Feliratkozásommal elfogadom az Adatkezelési nyilatkozatot.

Sikeres feliratkozás!